gototopgototop

Mennyeihír

  • сувениры оптом Киев
  • футболки оптом
  • посуда оптом
  • Ma 2018. május 20, vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

    A Szellem vezette élet PDF  | Nyomtatás |  E-mail

    Olyan csodálatos dolgok azok, amelyeket az Úr már kijelentett nekünk és még ki fog jelenteni, a Szellem vezette élettel kapcsolatban. Maga a kifejezés is, telve van kijelentéssel! A Szellem vezette élet. Jézus tett egy nagyon hatalmas kijelentést. Az első évben, amelyet a szolgálatban töltöttem, akkor történt velem, hogy a belsőmben szinte felrobbant, amikor elkezdtem ezen elmélkedni, azokon a dolgokon, amiket Jézus mondott: „Amik a Szellemtől vannak az szellem, és ami testtől van az pedig test.” Hagin testvérnek volt abban az évben egy tíznapos szemináriuma, és akkor hallottam először, hogy szellemi lény vagy, van lelked, és fizikai testben élsz. Ez megváltoztatott mindent.

    Tehát amik a Szellemtől vannak, az szellem, és ami testtől van, az test. Az öt fizikai érzékszerv, ami ebbe a világba tartozik. Meg kell érteni ezeket a dolgokat ahhoz, hogy az Ige megnyíljon neked. Azok a dolgok, amelyek az elméből vannak, azok az elme dolgai, azok a dolgok, amik a testtől vannak azok a test dolgai, és nagyon sok embernél ez össze van zavarva, ez a három dolog, és a szellem. De külön kell őket választani, és meg kell értened, hogy mit értett Jézus akkor, amikor azt mondta:

    „Isten Szellem, és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják Őt, az Ő Igéjében„

    Az Ő Igéje a híd, a szellem, az intellektuális világ és a hústest között. Jézus azt mondta: „az Én szavaim szellem és élet”. Itt le vannak írva fizikai papíron, amit el tudok olvasni a fizikai szemeimmel, és hallom a fizikai füleimmel, de ez az Ige ugyan annyira Isten, mint maga az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem. Ez az Ő Igéje. Vezetve lenni a Szellemtől, a Szellem vezette élet. Ez egyszer és mindenkorra, teljesen elintézi, vagy megmagyarázza, a fizikai világot, az elmebeli világot. Mert, ha meg tudod különböztetni a szellemi részét a dolgoknak, akkor a testi részét is meg tudod különböztetni. Keith, azt szeretném, ha visszavinnél minket a János evangélium 7. fejezetére, valamit észrevettem a 15. versben:

    „És csodálkozának a zsidók mondván: Mimódon tudja ez az Írásokat, holott nem tanulta?!”

    Vagyis, ez az ember nem volt a mi iskolánkban ezért, honnan tudja ezeket a dolgokat? De Jézus ezt megválaszolta és azt mondta nekik:

    „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.”

    Ha valaki, és itt Jézus megnyitotta az utat mindenki számára, hogy olyan okos legyen, mint maga Isten. Mert Jézus itt azt mondta: „Nem kell nekem elmennem a ti iskoláitokba, hogy megtanuljam ezeket a dolgokat, mert én egyenesen Istent hallgatom, és én jobban tudom, hogy mi van a ti könyvetekben, mint ti magatok.” Nem csak azért, mert Ő maga Jézus, hanem a Biblia azt is írja, hogy Jézus növekedett a bölcsességben. Az Ige minden volt a számára.

    Keith Moore: Még amikor tizenkét éves volt, akkor is azt mondta ugye a szüleinek, hogy: „Az én Atyám dolgait kell cselekedjem.”

    Kenneth: Az emberek oly sok időt töltöttek az elméjük fejlesztésével. 

    Keith: Ez a probléma, és ez egy hatalmas dolog. Az emberek arra fókuszálnak, hogy a testüket fejlesszék, és a fizikai világban az emberek ezen vannak.  Vagy az elméjüket fejlesztik, vagy a testüket fejlesztik, vagy mind a kettőt. De annyira tudatlanok, az ő lényüknek a magjával kapcsolatban, hogy ők maguk szellemi lények, örökkévaló szellemi lények. Nem is ismerik ezt el. Ezért soha nem is kerülnek arra az útra, ahol elkezdhetnék fejleszteni a szellemüket.

    Tehát az a részed, ami újjáteremtődött akkor, amikor Jézus  Krisztust  életed  Urává tetted. Nem az elméd vált új teremtéssé, nem is a tested. Amikor belenéztél a tükörbe, miután újjászülettél, ugyan úgy néztél ki, mint azelőtt. Lehet, hogy kicsit több öröm volt az arcodon, de az első dolog, az a szívnek az elrejtett embere.

    Olvastuk ezelőtt a Róma levél 8. fejezetében:

    ”Istennek a Szelleme bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Istennek a gyermekei vagyunk.”

    Nem a fejeddel tesz bizonyságot, mert Ő a te szellemedben van. Hosszasan beszéltünk arról, hogy pl. lehetsz negyven éve ujjá született, és mégis csak csecsemő keresztény maradsz. Mert a csecsemő keresztények sokszor megpróbálják Istent a külső világból hallani. Minél inkább a hústestben vagy, minél inkább testi vagy, Istent ilyen módon keresed. Próbálod valamilyen fizikai módon Őt meghallani, de a Korinthusban mondja (I Kor. 2:14):

    „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok neki: meg sem értheti, mivelhogy szellemileg lehet azokat megítélni.”

    János 7:16-17 Jézus itt azt mondja: ”Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tanításról, vajon Istentől van-é.”

    Tudjuk, hogy Jézus mikor lejött a földre nem úgy működött, mint Isten, hanem kiüresítette magát és olyanná vált, mint a többi ember, azt mondja a Filippi levél. De ahogy te is mondod, hogyan tett szert Jézus erre a sok-sok kijelentésre? Úgy, hogy megtalálta magát Isten Igéjében. Ésaiás könyvében mondja: Az Úr Isten Szelleme van énrajtam, azért mert fölkent engem Isten. Megtalálta az Ő jövőjét, az Ő sorsát, az Ő szolgálatát, Isten Igéjében.

    A múltból már említettem, hogy én is próbáltam Istent úgy hallani, a fizikai füleimmel, de aztán szert tettem a kazettáidra és más emberek kazettáira, és ezt hallgattam. Nem csak azért, mert valami Igéket olvastak fel egy kazettán, vagy valami prédikátort hallottam. Bármelyik prédikátor beszélhet a hitről, hit nélkül. Timótheus beszél arról, hogy „táplálva és növekedve a hitnek a szavával.” Amikor tizenkét éves voltam újjászülettem, de nem kaptam olyan tanításokat, hogy növekedni tudtam volna a hitben. Péter azt mondja, hogy „vágyakozzatok Istennek hamisítatlan Igéjére, hogy azon növekedjetek.”

    Mikor meghallgattam a te kazettáidat, akkor azt mondtam nem értem, hogy mit beszél, de nagyon tetszik. Akkor elkezdtem minden nap, amikor hazamentem a munkából, bekapcsoltam a kazettámat. A hatvankilences lakókocsimban elővettem a kicsiny kis magnómat, elővettem a Bibliámat, leültem és hallgattam. Most, ahogy visszanézek erre, ez táplálta az én szellememet, mert az Ő Igéje, az Szellem és élet számunkra. A Fölkent Ige táplálja a te szellemedet. Amikor ez megtörténik, akkor a te szellemed táplálva van és egyre inkább, tudatában leszel a te szellemednek, és itt kezdődik a Szellemi vezetés.

    Ha csak az elmédnek vagy tudatában és a testednek, akkor teljesen tudatlan maradsz a Szellem vezetésével kapcsolatban, ezért tudatában kell lenned a saját szellemednek. Minél erősebbé válik a szellemed, a Szent Szellem, aki benned van, amikor foglalkozik veled, akkor sokkal inkább tudatában leszel, hogy ezt Ő teszi, mert a te szellemed erős.

    Keith:

    1.: Tisztelni kell a Szent Szellemet.

    2.: Felismerni a Szent Szellemet.

    Fel kell ismerned a saját szellemedet is, hogy elkezd tudatosítani azt, hogy én szellem vagyok. Valami táplálja az én szellememet, amit nagyon szeretek és többre van szükségem ebből. Emlékszem, amikor még diák voltam Oral Roberts egyetemén, és először hallottam ezekről tanításokat, valami történt bennem, valami zengett bennem. Tudtam, valami belső megérzésként, hogy igazak és nem igazán új dolgokat mondott, de akkor számomra ezek hatalmas dolgok voltak, és az egész életemet megfordították. Pár héttel azután meghallottam Kenneth Hagin-nek az első kazettáját és egy igazán hatalmas világosság jött hozzám. Szó szerint, világosság tört elő a szellememből és megértettem, hogy Istennek Igéje igaz és ez Ő. Elkötelezte magát erre, és ez Ő maga, és leírta ezt könyvben. A földön feküdtem, annyira fölrázott engem ez a dolog. Ugyan úgy, ahogy te voltál, olyan sok mindent mondott, amit nem értettem, de meg kell szereznem az összes kazettáját, és hallgatnom kell ezt, mert olyan éhes vagyok. Mentálisan nem tudtam megmagyarázni. Most már sokkal inkább meg tudom magyarázni, mert kb. negyven évvel ezelőtt volt, de akkor nem tudtam megmondani, de tudtam, hogy nagyon jólesett és jó volt a bensőmben. Valami történt akkor az én szellememben, az én bensőmben, nem tudtam megmagyarázni fizikai szavakkal csak később, azután.

    Keith: Mert ez egy szellemi dolog, azért nem tudod mindig kifejezni. Mert szellemi. Ahogy egyre inkább tudatában leszel benned lévő Szent Szellemnek és a saját szellemednek, akkor lesznek dolgok a szellemedben, amit majd tudni fogsz.

    Mondtam Phylisnek, és a gyülekezetemben is elkezdtem mondogatni, hogy itt az aratás ideje. Ebben az időszakban lépünk bele az aratásba. Ezt miért mondanám a fejemmel? Nem tudom. De néha, ahogy te mondtad, a szellemem nagyon izgatottá válik, a fejed meg csak kérdezi. Mi az? Mi az? A fejedben nem tudod, de a szívedben tudod, hogy valamibe belépsz, hogy túllépsz már a hitnek a birodalmán és megtapasztalod azt a dolgot, hogy valóságba jön az a dolog.

    Kenneth: Pl. a nyelveken való szólás is, amikor előtör a belsődből. Nem értem mi jön ki a számon, de ezen a nyelven, az én szám ugyanolyan nagy, mint a szívem és csak jön-jön ki belőlem. Később majd megtudom és az elmém csatlakozik ehhez, és gyümölcsözővé válik az elmém, de amíg nem tudom miről imádkozom, addig a szellemem sokkal inkább a fejem előtt jár.

    Keith: Kéz a kézben jár ez a dolog. Elkezdesz egyre inkább tudatában lenni a saját szellemednek, és amikor beteljesedik a te szellemed a Szent Szellemmel, akkor elkezdesz nyelveken szólni. Tehát táplálod és edzed a szellemedet akkor, amikor nyelveken szólsz, prófétálsz és kiszólod a hitnek szavait, kimondod a”Szeretet” szavait. Edzed a szellemedet, és egyre erősebbé válik.

    Pl. a Timotheus levélben, összehasonlítja a szellemi fejlődést a fizikai fejlődéssel.

    Hogy, ha a lábadnak egy részét akarod edzeni, akkor végezhetsz különböző tornagyakorlatokat. Az elején, amikor elkezded, akkor még nem vagy igazán tudatában a lábadnak, de utána, sokkal jobban érzed. Ezelőtt nem voltam tudatában annak, hogy a lábamnak az a része ott van, de amikor arra összpontosítok, arra a testrészemre és azt tornáztatom, akkor igencsak tudatában leszek majd később annak a testrészemnek.

    Ugyan így, az emberek a testüket, a lelküket fejlesztik, de nem a szellemüket. De amikor edzed a szellemedet, hallod a kenettel, hittel teljes szavakat, akkor edzed a szellemedet, és olyan erőssé válik, hogy sokkal inkább tudatában leszel a Szent Szellemnek. Amikor jön a kiejtés a Szent Szellemtől, akkor tudatában leszel ennek, és fogsz tudni dolgokat.

    Kenneth: Az egyik oka annak, amiért a te fejed vitatkozik a szíveddel, az azért van, mert sokkal több mindent tudsz a szellemedben, mint a fejedben. - Minél inkább gyakorlatozod, edzed a szellemedet.

    Pl. az Efézusi levél harmadik fejezetében, van egy ima, amit el tudsz ezért imádkozni, ahol azt írja az Ige:

    „Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben”.

    A te szellemed az „Mennyei módon” össze van kapcsolva az Ő Szellemével. Amit Ő tud, azt te is tudod, csak valahogy lépj vele kapcsolatba. A fejed is és az elméd is tud dolgokat, de ez csak pár forráson keresztül jöhet hozzád.

    Pl.: Valamit hallottál kint a világban, vagy valamit tanultál az iskolákban, vagy tapasztalat alapján.

    De a másik módja, ahogy tudsz tanulni dolgokat, az úgy van, hogy a szellemedből előjönnek ezek a dolgok. De hogyha nem gyakorlatoztad a szellemedet, és nem töltöttél időt az Igével, akkor sehogy nem tudsz kommunikálni a saját elméddel.

    Pl.: Ajánld fel a te testedet élő áldozatként Istennek- a Római levélben -, és a te elmédnek megújítása által, hogy megtudjátok, mi Istennek a tökéletes akarata.

    Amikor az Igét olvasod, hallgatod a tanításokat, elmész a gyülekezetbe és hallod, ahogy Keith testvér  tanítja mindezeket, akkor a szellemed növekszik és növekszik. Aztán kint vagy a világban, hallasz, látsz dolgokat, de aztán hírtelen a te szellemedből előtör valami, amiről a te fejed még nem tud, és azt mondja neked: Ne tedd meg! Akkor a te fejed el kezd vitatkozni, hogy mi az, hogy ne tegyem meg? Miért ne tenném meg? Hisz ez is így tette, meg ezt már sokszor így tettük. De tudod-e, hogy a te fejed, öt évvel a szellemed után kullog? Mert a szellemed tud előre dolgokat, és ezért csak fogja be a száját a fejed, és hagyd, hogy a szíved szóljon hozzád. Az Igén keresztül jönnek ezek a dolgok, és azt mondod a fejednek: Látod fejem, hogy az Igéből jönnek ezek a dolgok! Itt van az Igében, és a fejed elismeri, hogy igazad van.

    Tehát van a tisztelet, a felismerés, a reagálás és a reakció, ahogy válaszolsz a Szent Szellemnek.

    A fejednek nem tetszik, de aztán végül is beleegyezik: Igen, Isten szerint fogjuk ezeket megcselekedni. A fejed bekerült a sorrendbe, oda ahol a helye van, mert első a szellem és utána jön az elme, és az utolsó a test. Mert ugye a szellem, a lélek (elme, akarat, érzelmek) és a test.

    Keith: Amikor ez megtörténik, helyére áll ez a sorrend, akkor van az életed a megfelelő úton. Amikor Pál mondta: „alávetem az én testemet, megsanyargatom azt,” - és ki azaz én? Ki veti alá?

    Sok-sok embernek alultáplált a szelleme és oly-oly gyenge, hogy megengedi a testének, az elméjének, hogy bármit tegyen. „Gyerünk hazudjunk, gyerünk lopjunk!” A szellemed csak próbál mondani valamit a testednek: Jaj azt ne tedd! De a test visszakiált neki: Na gyerünk, megtesszük! Mert gyenge a szellemed, de ezt meg tudod változtatni. A szellemedet gyakorlatoztathatod és edzheted mindaddig, amíg aláveted a testedet, és a tested azt mondja: Úhh, én ezt szeretném megtenni. A szellemed pedig azt mondja: Majd én megmondom neked, hogy mit nézel a TV-ben. Így tudod uralni a testedet, ha erős a szellemed.

    Kenneth: Amikor először olvastam ezt, akkor szavak nélkül maradtam. Zsidó levél 5:12-14.

    „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket: és olyanok lettek, akiknek, tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazság beszédében, mivelhogy kiskorú: Az érett korúaknak pedig, kemény eledel való, akiknek érzékeit a gyakorlat kifejlesztette (vagy felnőttek) a jó és a rossz megkülönböztetésére.”

    Tehát kifejlesztette - ez az amiről beszéltünk- a jó érzékeit, a gyakorlat kifejlesztette. Az „érzékeit”.- Itt a fizikai érzékszervedről beszél. Amikor a tested akar valamit tenni, de a szellemed pedig Isten dolgait akarja cselekedni.

    Istennek egy érett gyermeke így néz ki, a szellem van az első helyen, azután a lélek, és a test. Ez egy érett korú, felnőtt isteni gyermek.

    Isten, később szólt hozzám ezzel kapcsolatban és azt mondta:

    „Ez a te feladatod, hogy Istennek a gyermekeit be kell hoznod ennek a dolognak a tudásába, hogy felnövekedjenek az Igazság beszédében, és táplálnod kell őket."

    Ez, azaz idő a te életedben, amikor megismerheted és felnövekedhetsz ebben, ahelyett, hogy mindig egy kisbaba maradnál. Isten Igéjének az emberévé válhatsz.


    - Kenneth Copeland & Keith Moore -

    Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
    Olvasottság: 8385
    Küldés (0)add comment

    Szólj hozzá Te is!
    Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

    busy
     

    Facebook