gototopgototop

Mennyeihír

  • сувениры оптом Киев
  • футболки оптом
  • посуда оптом
  • Ma 2020. február 29, szombat, napja van. Holnap Albin napja lesz.

    Blog

    Témák a keresztény élet mindennapi dolgairól

    A kétféle tudás

    Szerkesztő: Illés József
    Illés József
    Illés József még nem írt magáról.
    A felhasználó nem elérhető.
    júl. 21 Témakör: Házasság

    A KÉTFÉLE TUDÁS

    „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” — János 8,32

    Tisztában kell lennünk azzal, hogy kétféle ismeret létezik: az intellektuális és a szellemi tudás. Az intellektuális (elmebeli) tudás az iskolapadban szerezhető meg. Itt szükséges megjegyezni, hogy az iskolarendszer bevezetése Ádám édenkerti bukását követően vált szükségessé. A Kertben az ember Istentől megkapott a szellemébe minden szükséges információt, hiszen kezdetben még közösségben volt Vele.

    A szellemi tudás (isteni ismeret) kizárólag az Ige hallásából nyerhető! Ezért oly fontos az Úr által rendelt gyülekezetbe hűségesen eljárva tanítást hallgatni és naponta Bibliát olvasni! Mert amikor az Evangélium hirdettetik, hit ébred a szívekben. A bibliaismeret — ami nem azonos a vallásossággal — határozza meg a hívők hitszintjét, amely a szellemünkben (belső emberben) növekszik. Sajnos az emberek zöme mit sem sejt a szellemi tudás létfontosságáról, pedig a bibliai ismeret még az egyetemi végzettségnél is fontosabb!

    Két példával szeretném szemléltetni az ismeret jelentőségét. Az egyik a büfében egymásnak fizetett ital példázata alapján érthető meg. Mivel a megajándékozott ennek ismeretében van, neki nincs más dolga, minthogy megköszönve elfogadja és felhajtsa a már kifizetett innivalót. A másik esetben egy utas nem volt a kellő információ birtokában. Így eshetett meg, hogy a hosszú hajóúton a szegényesen összekészített batyujából falatozott. Már majdnem partot értek, amikor útitársa megkérdezte, hogy miért nem szokott velük tartani az ebédlőbe. Majd felvilágosította, hogy a jegy árában benne foglaltatik az étkezés is! Az ismerethiány tehát megfosztotta a jog szerint őt megillető ellátástól.

    Ez ma sincs másként. Aki nem ismeri, hogy Krisztus a megváltói munkája során mit fizetett ki helyette a kereszten, az nem is tudja az őt megillető jogokat élvezni! Elesik mindazoktól a jobbnál jobb dolgoktól, amit törvényesen birtokolhatna: áldások teljessége, egészség, bővölködés, örök élet. Az ismerethiány akár ölni is képes és pokolba is juttathat! A szellemi tudáshoz a világban sehol nem lehet hozzájutni, kizárólag a Gyülekezetben!

    Az úgymond hitizmokat még a békeidőben szükséges kifejleszteni. Már késő akkor elővenni a súlyzókat, amikor a betörő a zárban matat. Krisztus Testében a teljesevangéliumi gyülekezetek nem vallásos vagy gyülekezeti tanokat hirdetnek, hanem Isten élő Igéjét! Ez alapján folyamatosan épül a bibliai hit a hallgatóság szívében, amelyet működtethetnek.

    Így, amikor egy szellemben felnövekedett hívő gyógyíthatatlannak vélt betegségről kap jelentést az orvosától, akkor sem törik össze a hír hallatán, hanem győzedelmesen uralva a körülményeket, felgyógyul a bibliai ismeretén alapuló hite alapján! Mert az Istentől származó hit képes legyőzni még e világ urát, a sátánt is, aki a bajok szerzője! S ez az isteni alapelv az élet minden területén, így a házasságban és a gyarapodásban is alkalmazható!

    A betegségek többségében a kórisme okaként én azt írnám az orvosi leletekre: ismerethiány! Ugyanis meggyőződésem, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak nagyfokú ismerethiány! Ezt a következő történet hivatott bizonyítani. Lilien doktornő a ‘Hit otthonba’ beszállított tüdőbajos haldoklót nem gyógyszerekkel kezelte, hanem Isten gyógyulásról szóló ígéreteit olvasta fel neki a Bibliából. Megkérte, hogy folyamatosan ismételje: „Krisztus megváltott engem a tüdőbajtól, ezért én szabad vagyok a betegségtől!” A harmadik napon, amikor a megváltás igazságának ismerete a páciens szívébe íródott, gyógyultan hagyhatta el az intézményt.

    Hasonlóképpen járt el Creflo Dollar neves szolgáló is. Amikor az orvosa rákot állapított meg, ő belemerült az Igébe. Az ismeret mélységéből nyert felismerés őt is szabaddá tette, egy hét múlva gyógyultnak nyilvánították!

    Linkajánló: www.bekevar.fw.hu/gyogyulashoz.htm

    Kategóriák: házasság, intellektus, ismerethiány, tudás, ismeret
    Olvasottság: 1945
    Értékeld a bejegyzést
    3 szavazat

    Hozzászólás

    Facebook